(104) A Bizottság – az Unió alapjául szolgáló alapvető értékekkel, így különösen az emberi jogok védelmével összhangban – a harmadik országra vagy egy harmadik ország valamely területére vagy meghatározott ágazatára vonatkozó értékelés elkészítésekor figyelembe veszi azt, hogy az adott harmadik országban mennyire tartják tiszteletben a jogállamiságot, az igazságszolgáltatáshoz való jogot, valamint a nemzetközi emberi jogi normákat és előírásokat, valamint megvizsgálja az adott ország általános és ágazati jogszabályait, ideértve a közbiztonságra, a védelemre és a nemzetbiztonságra vonatkozó jogszabályait, valamint közrendjét és büntetőjogát is.
Az adott ország valamely területére vagy meghatározott ágazatára vonatkozó megfelelőségi határozat elfogadásakor olyan egyértelmű és objektív szempontokat szükséges figyelembe venni, mint például a konkrét adatkezelési tevékenységek, továbbá a harmadik országban alkalmazandó jogi normák és jogszabályok hatálya.
A harmadik országnak olyan kötelezettséget kell vállalnia, amelyek megfelelő – az Unión belül biztosítottal lényegében megegyező – védelmi szintet biztosítanak, különösen amikor a személyes adatokat egy vagy több konkrét ágazatban kezelik.
A harmadik országnak különösen gondoskodnia kell a tényleges, független adatvédelmi felügyeletről és tagállami adatvédelmi hatóságokkal való együttműködési mechanizmusairól, továbbá biztosítania kell, hogy az érintettek tényleges és érvényesíthető jogokkal, valamint hatékony közigazgatási és bírósági jogorvoslati lehetőségekkel rendelkezzenek.