Navigáció
GDPR > Preambulumbekezdés 91
Letöltés PDF

Preambulumbekezdés 91

Recital 91

(91) Ez különösen vonatkozik egyrészt azokra a nagymértékű adatkezelési műveletekre, amelyek jelentős mennyiségű személyes adat regionális, nemzeti vagy szupranacionális szintű kezelését célozzák, és amelyek az érintettek jelentős számára hatással lehet, és amelyek például az adatok érzékenysége folytán valószínűsíthetően magas kockázattal járnak, másrészt azokra az adatkezelési műveletekre, amelyeknél nagy arányban a technológia elismert állásának megfelelő új technológiát alkalmaznak, valamint olyan más adatkezelési műveletekre is, amelyek magas kockázattal járnak az érintettek jogaira és szabadságaira nézve, különösen, ha az említett műveletek megnehezítik az érintettek számára, hogy a jogaikat gyakorolják.

Adatvédelmi hatásvizsgálatot kell végezni továbbá, amikor az a személyes adatkezelés célja, hogy konkrét természetes személyekkel kapcsolatban döntést lehessen hozni azt követően, hogy elvégzik a természetes személyek személyes jellemzőinek szisztematikus és kiterjedt értékelését az említett adatokon alapuló profilalkotás alapján, illetve a személyes adatok különleges kategóriáira, a biometrikus adatokra vagy a büntetőjogi felelősség megállapítására és a bűncselekményekre vagy a kapcsolódó biztonsági intézkedésekre vonatkozó adatok kezelését követően.

Az adatvédelmi hatásvizsgálatok elvégzése a nyilvános helyek nagymértékű megfigyelése esetében szintén követelmény, különösen, ha ezt elektronikus optikai eszközök alkalmazásával hajtják végre, valamint az olyan egyéb műveletek esetében is, amelyeknél az illetékes felügyeleti hatóság úgy ítéli meg, hogy az adatkezelés valószínűsíthetően magas kockázattal jár az érintettek jogaira és szabadságaira nézve, különösen mivel megakadályozza, hogy az érintettek a jogaikat gyakorolják vagy szolgáltatásokat vegyenek igénybe vagy szerződést érvényesítsenek, vagy mivel az említett műveletekre szisztematikusan és nagy számban kerül sor.

A személyes adatok kezelése nem tekinthető nagymértékűnek, ha az adatkezelés egy adott szakorvos, egészségügyi szakember betegei vagy egy adott ügyvéd ügyfelei személyes adataira vonatkozik.

Ilyen esetekben az adatvédelmi hatásvizsgálatot nem kell kötelezővé tenni.

(91) This should in particular apply to large-scale processing operations which aim to process a considerable amount of personal data at regional, national or supranational level and which could affect a large number of data subjects and which are likely to result in a high risk, for example, on account of their sensitivity, where in accordance with the achieved state of technological knowledge a new technology is used on a large scale as well as to other processing operations which result in a high risk to the rights and freedoms of data subjects, in particular where those operations render it more difficult for data subjects to exercise their rights.

A data protection impact assessment should also be made where personal data are processed for taking decisions regarding specific natural persons following any systematic and extensive evaluation of personal aspects relating to natural persons based on profiling those data or following the processing of special categories of personal data, biometric data, or data on criminal convictions and offences or related security measures.

A data protection impact assessment is equally required for monitoring publicly accessible areas on a large scale, especially when using optic-electronic devices or for any other operations where the competent supervisory authority considers that the processing is likely to result in a high risk to the rights and freedoms of data subjects, in particular because they prevent data subjects from exercising a right or using a service or a contract, or because they are carried out systematically on a large scale.

The processing of personal data should not be considered to be on a large scale if the processing concerns personal data from patients or clients by an individual physician, other health care professional or lawyer.

In such cases, a data protection impact assessment should not be mandatory.